giphy (1)
,

Így motiváld magad, ha éppen mélyponton vagy

Ahány ember annyiféle vágy és elképzelés él bennünk, hogy hogyan is szeretnénk élni, mit szeretnénk elérni. Ezek sokszor túl távolinak tűnnek és ezért inkább nem is foglalkozunk velük, nem vesszük őket komolyan. Isten ments, hogy most átmenjek Oravecz Nórásba . Nem ez a célja ennek a postnak. Csupán annyi,hogy mutassak Neked egy technikát/ módszert, amivel az ilyen távolinak tűnő céljaidat közelebb tudod hozni a mostani életedhez, helyzetedhez.

Ez sem csodaszer.  Csakis akkor vezet eredményhez, ha valóban használod.

De még mielőtt leírnám a “tuti”-t, hadd írjak arról, hogyan is született meg ennek az írásnak a gondolata.

Nemrég voltunk nyaralni és az ezt megelőző hónapokban eljutott hozzám pár Szabó Péter hanganyag. Mindig is nyitott voltam az önfejlesztésre, de amikor bedarál a munka valahogy kimarad, hogy hallgassam, olvassam ezeket.

Így végül elvittem magammal ezeket a hanganyagaokat, gondolván, úgyis kell egy kis turbó és időm is lesz rá, hogy elmerüljek a hallottakban.

Így is lett! A szabadság adta gondtalanság eredményeképpen elkezdett sziprokázni az agyam jövőbeni terveket illetően. Irtó lelekes voltam (aki mostanában találkozott velem tudja,hogy ezt az időszakot nem feltétlen ez az állapot jellemezte:)), papírt nem kímélve csak írtam és írtam a terveket, ötleteket.

Aztán, ahogy eltelt egy kis idő és kezdtem visszarázódni a hétköznapokba, rájöttem,hogy persze, csodás dolog a sziporkázás, de azoktól a céloktól oly messze vagyok, hogy nagyon.

De ugye az mégsem lehet, hogy ezek a csodás ötletek csak úgy elvesszenek a süllyesztőben?!

Ekkor jött a segítség hanganyag formájában ( szentül hiszek abban,hogy véletlenek nincsenek).

A “Mi lenne, ha” módszer, ami abban segít, hogy az ilyen távolinak, szinte már lehetetlennek tűnő célokat közelebb hozd magadhoz. Hogy megtaláld bennünk az érzést. Mert ha érzés van akkor a tettek sem fognak elmaradni.

Lássunk egy példát, folyamatában nézve, hogy mi is játszódik le ilyenkor bennünk:

  1. Tegyük fel, hogy kitalálod saját készítésű ruhák varrásából szeretnél megélni. Jelenleg eladó vagy egy boltban.
  2. Nagyon lelkes vagy az ötleteddel kapcsolatban, de a kétségeid és aggályaid át akarják venni az irányítást. Jönnek, a “de”-vel kezdődő mondatok. (de nincs elég időm, pénzem…..de hogyan fogom eladni a ruhákat. stb.)
  3. Fogj egy lapot és kezdd el leírni részletesen,hogy mi lenne, ha saját ruhaszalonod lenne?
  • Mi lenne ha úgy élnél,hogy saját szalonod van?
  • Miben változna az életed? 
  • Mi az amire ez a változás még hatással lenne?
  • Írj le mindent ami eszedbe jut, minél részletesebben, színesebben. Engedd el a fantáziád!
  1. Olvasd át mégegyszer amiket leírtál
  2. Most pedig azokat a dolgokat írd le (első pici, apró lépéseket) amiket meg fogsz tenni azért, hogy valóban úgy élj ahogy azt a fentiekben leírtad.

A saját céljaimat illetően én is átgondoltam és átéreztem, hogy “milyen lenne,ha “. Így már sokkal közelebbinek érzem azt, amit el szeretnék érni. És tisztában vagyok Vele, hogy mit is kell tennem érte.

Ha neked is van ehhez hasonló, szinte már hihetetlennek tűnő célod érdemes kipróbálni ezt a gyakorlatot!

Tervezésre és tettekre fel!

 

Ui: a fenti GIF-et indítsd el. Úgy látszik igazán milyen lelkes a leányzó (is) :)

YOUR-DREAM-JOB-IS-OUT-THERE-001
, ,

Találd meg a szenvedélyed!

A múltkor kíváncsiságból megnéztem milyen találatokat dob ki a Google arra, hogy hogyan találjuk meg az igazán nekünk való hivatást, amit szenvedéllyel tudunk csinálni. Ráakadtam Deena Varshavskaya, Frobesban megjelent cikkére.

A szibériai származású lány, politikus apjától azt tanulta, hogy kérdőjelezzen meg mindent maga körül, anyja pedig örök lázadó volt, aki a saját szabályai szerint élte életét. Ezekkel az alapokkal indult neki Ő is, hogy megtalálja a helyét a világban. Azóta számos start up-ot és egyéb céget hozott létre. Ezek közül a legismertebb a Wanelo.

A következőkben az Ő tippjeit olvashatjátok, arról, hogy hogyan találd meg a Neked való karriert! Lássuk!

  1. Ha tudod, hogy nem fog működni, lépj ki belőle gyorsan!

Nagyon sokan nem szeretik, amit csinálnak és tudják, hogy szívesebben foglalkoznának valami mással, de mégis benne maradnak ebben az állapotban és nem változtatnak. Általában arra fogják, hogy nem is igazán tudják, mihez kezdenének szívesen.

Úgy biztosan nem fogod megtalálni álmaid munkáját/ vállalkozását ha “csak” agyalsz rajta, hogy milyen jó lenne. Ha a jelenlegi helyzet nem jó, változtass!

Ha úgy lépsz ki, hogy még egyáltalán nem tudod, mihez fogsz kezdeni, a következő lépés megtétele hamar sürgető lesz. Lehet, hogy ez a helyzet picit kényelmetlen, viszont egyben adhat egy nagyon erős löketet, mert így minden időd és energiád a következő lépésre fog fókuszálni.

Deena azt mondja, hogy sok állást hagyott ott idő előtt, úgy hogy nem volt elég megtakarítása. Viszont minden esetben jónak bizonyult a távozás, mert ez a helyzet rákényszerítette, hogy tovább és tovább keressen azután, ami igazán neki való.

 

  1. Kövesd a kíváncsiságod!

Még ha nincs is még konkrét elképzelésed a karrieredet illetően, biztos vannak olyan dolgok, amik jobban érdekelnek, és amik kevésbé. Fontos, hogy figyelj ezekre és láss tisztán mi is érdekel vagy nem érdekel. Ez elindít abba az irányba, hogy tudd ki vagy és előhozza a kreativitásodat. Anno Steve Jobs is kíváncsiságának köszönhetett sok mindent, például amikor beíratkozott kurzusokara, melyeknek később nagy hasznát vette az Applenél.

 

Egy jó módszer lehet arra, hogy megtaláld ezek az érdeklődési körödet, ha megkérded magadtól, mihez, kezdenél, ha lenne pár millió forintod?

Deena harmadéves egyetemista volt, mikor végéig nézte a Cornell képzési listáját és igazából egy kedvére való dolgot sem talált benne. Ez eléggé lelombozta, de megpróbált abba az irányba gondolkozni, hogy mivel foglalkozna szívesen, ha a pénz nem számítana. Meglepetésére ez az irány a festés és rajzolás felé vitte. Arra is rájött, hogy korábban ezeket a területeket “tilosnak” tekintette. Úgy gondolta, hogy a szülei soha nem támogatnák ebben.

 

  1. Ne a pénz legyen a fő motivációd!

Első startupja idején New Yorkban élt apjával, fizette a tanulmányi hitelét, amit a kevéske videó szerkesztésből összeszedett.

Talált egy befektetőt, aki az alap dolgokat finanszírozta, így Manhattenben nyitottak egy kis irodát. Mivel fárasztó és időigényes volt New Yersey-ből a belvárosba ingázni, Deena vett egy hálózsákot, egy kondi bérletet és javarészt bent maradt a városban. Így jobban ki tudta használni az időt. Nem volt a legideálisabb, de így jóval több ideje volt dolgozni, pénzt keresni.

Ha olyasvalamivel akarsz foglalkozni, amit szeretsz, tedd második helyre az anyagiakat.

Ha gyakorlatiasan csak onnan közelíted meg, hogy mennyi pénzt tudsz keresni, ezzel leszűkíted a lehetőségeidet. Tehát, ha utat engedsz a kíváncsiságodnak, megtalálod azt az erőt, amivel az elvárásaidnak megfelelő pénzt kereshetsz.

Adj teret magadnak, hogy megtaláld a belső motivációd!

Mikor olyan dolgot csinálsz, ami igazán hozzád illik, kiemelkedően teljesítesz és erős vagy. És minél jobban kiteljesedsz a munkában, az az anyagiakban is mérhető lesz.

  1. Ne állíts meg magadnak felső határt!

A felső határ csak is rajtad múlik.

Deena és a designer sztorija:

”Régebben felvettem egy designert, de nem adtam neki hivatalos pozíció nevet. Amikor az első emaileket kaptam tőle, észrevettem, hogy “junior” designerként hivatkozik magára. Meglepőnek találtam, mivel erről korábban nem beszéltünk. Ő ezt a ”módszert” választotta, hogy a felelősségi körét és vele szemben támasztott elvárásokat meghatározza.

Azóta is sok ilyet láttam, hogy emberek, hogy állítják be a határaikat, kibújva ezzel a felelősség és a növekedés alól.

Ha ezt választod, rendben van. Másrészről, ha valóban fejlődni, növekedni akarsz, ne bújj el azon meggyőződés mögött, hogy majd más felhatalmaz téged, hogy azt tedd, amit szeretnél.

Eredeti cikk itt 

 

07_Design-Thinking_en
,

Design Thinking a coachingban

Te tudod mi az a Design Thinking?

A 21. század egyik leghatékonyabb problémamegoldási módszere, ami széles körben alkalmazható. Alapja a kreatív és kritikus gondolkodás.
Én egy jó héttel ezelőttig még nem is hallottam erről a módszerről. De volt szerencsém részt venni egy Google által szervezett Design thinking workshopon, ahol egy esettanulmányon keresztül megnéztük, hogyan is működik ez a gyakorlatban.

Néhány gondolat arról, hogy miért jó ez:

  1. Rendszerezi az információkat és ötleteket
  2. Segít a döntéshozatalban
  3. Javítja a folyamatokat
  4. Rávilágít az összefüggésekre
  5. Megoldásközpontú szemlélet a probléma központú megközelítéssel szemben

Hogyan is néz ez ki a coachingban?

Az egyik barátnőm ötletére, céljára fűztük fel ezt a gyakorló alkalmat. A kezdés teljesen egybevágott a “szokásos” coaching kezdéssel. Megnéztük mi is a pontos cél, mi a motivációja, miért fontos ez neki és miért lesz jó, ha eléri ezt a célt. Hogy szemléletesebbé tegyük ezek a válaszokat, minden felkerült egy “térképre” (Empathy map). Így láttuk, hogy ezekkel a dolgokkal kapcsolatban milyen érzései, gondolatai és tervei vannak. Ebben az esetben jól kijött,hogy ez, még egy tervezéses szakaszban levő dolog. Ezzel a térképpel szemléletes képet kaptunk a jelenlegi helyzetről.

Ezután visszatértünk az ülés elején meghatározott célhoz, amint kicsit felturbóztunk és egy kicsit pikánsabb, figyelemfelkeltőbb módon fogalmaztuk újra. Hogy miért fogalmaztuk át? Azért, mert ez beindítja a jobb agyféltekét és a követekező lépésnél ennek nagy hasznát vesszük.

Ezután a Brainstorming következett! A legjobb rész, ahol minden ötlet jó és jöhet! Címszavakban szintén felkerültek a táblára. Nem is akármennyi, hanem kereken 30! Írtó jól nézett ám ki egy színes, izgalmas ötletekkel teli post it-es flip chart! Ezekből 2-3 ötletet kiválasztottunk, amelyek segítségével ábrázoltuk a végső, vágyott állapotot.

Hogyan vizualizáltuk végeredményt? Képekkel, szöveggel, rajzzal, egyszóval kreatívan! Minden szükséges eszköz megvolt a kreatív munkához.  Újságokból kivágtunk témába vágó képeket, szöveg részeket, amiket utána felragasztottunk a táblára.

A végén, az elkészített “tabló”-t a barátnőm összefoglalta és elmondta hogyan fogja megvalósítani a tervét. Részletesen kitért azokra a lépésekre, amiket fontosnak tart és persze arra is, hogyha ezek megvalósulnak, hogyan fog megváltozni az élete.

Azt gondolom, hogy ez a módszer kiválóan használható egyéni coachingban vagy akár kisebb csoportmunka keretein belül is. Szóval, ha úgy érzed van olyan megoldandó ügyed, ötleted amihez kipróbálnád a Design thinkinget, írj bátran!

Female hand holding a pen and writing a plan in a planner

Hajrá 2017! 7 tipp az idei célok meghatározásához

    1. Gondod végig, hogy az adott fogadalom, cél szerepelt-e már az előző években a listádon?

    Ha igen: Miért aktuális még mindig? Miért nem tartottad be? Mi változott?

  1. Ha túl sok ötlet, cél jut eszedbe,priorizálj: Mi az, ami számodra most a legfontosabb?
  2. Fogalmazd meg konkrétan, pozitívan a célt: pl. Odafigyelek arra, hogy csak egészséges ételeket fogyasszak
  3. Lehetőleg tedd mérhetővé azt, amit el szeretnél érni.
  4. Szabj határidőket és folyamatosan kövesd után, hogy hol is tartasz. Ha egyedül nem megy, vondd be egy barátodat. Biztos, hogy találsz olyan valakit, aki támogatni fog ebben is.
  5. Tudd, hogy mi a motivációd! Tudd, hogy miért lesz az jó Neked, ha valóban megcsinálod!
  6. Írj egy listát,hogy miről maradsz le,mit veszítesz, ha mégsem teszed meg ezeket a lépéseket

+1:  Szuper kis munkafüzet a 2016-os év lezáráshoz és 2017 tervezéséhez: http://yearcompass.com/hu

Boldog Új évet és jó tervezgetés!

pexels-photo-247835

Év értékelés, avagy hogyan sikerültek a 2016-os fogadalmak

A bristoli egyetem kutatói megvizsgálták, hogy milyen arányban végződnek sikerrel az újévi fogadalmak. 3000 embert vizsgáltak, 88%-uk hamar elhasalt a célt illetően, bár a résztvevők 52%-a magabiztosan úgy gondolta,hogy be fogja tartani fogadalmát.

Azt találták,hogy akik jól meghatározott célokért dolgoztak 22%-al sikeresebben tudták végig vinni, mint akik nem határoztak meg pontosan mit is szeretnének elérni.

A siker elérésben fontosnak mutatkozott az is, hogy megosztották terveiket barátaikkal és tőlük támogatást kértek és kaptak.

Év végén szinte mindenki végig gondolja, hogyan sikerült az éve.

Mi az ami jól ment, mi az ami kevésbé és, hogy mi az amit jövőre másképp szeretne csinálni. Ez az ünnepi időszak kiválóan alkalmas arra, hogy végre tényleg kicsit magunkba szálljunk, kiszakadva a rohanásból és átgondoljuk mit is szeretnénk az magunknak jövőre.

Te is épp ebben a szakaszban vagy? Úgy érzed nem minden célod valósult úgy meg, ahogy szeretted volna? Tudod is,hogy miért alakult ez így?

  • Nem voltál elég kitartó?
  • Igazából nem is volt konkrét célod, csak vártad,hogy jobb legyen az életed?
  • Volt célod, de időközben elveszett a fókusz és minden másra elment az időd, energiád?
  • Mindig találtál valami kifogást?
  • Lehet, hogy az a cél nem is az igazi cél?

Ha a válasz igen, akkor a következő postban olvashatsz pár hasznos tippet a 2017-es év tervezéséhez. Addig is jó pihenést!

pygmy-sloth-sloth-bradypus-pygmaeus-three-toed-sloth

Év vége és a panamai törpe háromujjú lajhár…

Nem tudom Ti,hogy vagytok Vele, de én már nagyon érzem az évvégét.

A múltkor a National Geographicon a panamai szigeteknél élő lajhárokról láttam egy dokumentum filmet. Ezek az igen energiatakarékos állatok leveleken élnek, minimum kalórián. Ez az alacsony energia szint teszi lehetővé,hogy valóban ne siessenek el semmit. Ha akarnának sem tudnának rohanni.

Bár, sem a táplálkozásom, sem a lassúságom nem egyezik ezekkel a lényekkel, most valahogy mégis vágyom arra a lomha, ráérős létezésre amit ők képviselnek. És ez csakis az év végének tudható be, mert normál esetben nehezem viselem szüttyögés minden formáját. :)

Szóval, ha már így alakult megpróbálom lajhárosra venni a figurát, nyugiban végiggondolni ezt az évet és hangolódni az ünnepekre.

És,hogy miért tudom ezt most nyugodt szívvel megtenni? Mert év közben kitartóan dolgoztam a céljaimon. A kérdőjelek, kérdések pedig amik megfogalmazódtak jó alapot szolgálnak majd a 2017-es tervekhez.

Ha úgy érzed, hogy több lett volna számodra ebben az évben és tenni szeretnél azért,hogy 2017-ben megvalósítsd ezeket a dolgokat jelentkezz be coaching konzultációra a hello@mikeklaudia.hu email címen.

nemeztakarom

Csak azt tudod, hogy mit nem akarsz?

Ha két csoportba osztanánk az embereket, Te melyikbe tartoznál?

Abba, akik egy adott probléma/ élethelyzet kapcsán “csak” azt tudják mit nem akarnak? ( Pl: Nem akarok többé ilyen munkát végezni, mert túl unalmasnak találom)  Vagy azok közé tartozol, akik arra fókuszálnak, hogy mit szeretnének, mi lenne jó nekik?

Az a tapasztalatom, hogy a többség bele tud ragadni a “mit nem akarok” csoportba.
nemeztakarom
Amikor annyira benne vagy a problémában, hogy egyszerűen észre sem veszed, hogy ezen lehetne változtatni.

Mi ennek az eredménye?

Mivel folyamatosan a negatív dolgokra figyelsz, ezek is köszönnek vissza. Vagyis nincs ami leváltsa a negatív dolgokat, tehát azok folytatódnak tovább és tovább.

Hogyan tudsz ezen változtatni?

 

  • Ismerd fel a helyzetet, hogy Te eddig a negatív célokra fókuszáltál
  • Tudatosítsd magadban, hogy szeretnél ezen változtatni
  • A negatív célokat váltsd át pozitívra

 

Ha az első két ponton már túl vagy, szánj elegendő időt magadra és arra, hogy átgondold mit is szeretnél.

Hidd el, sokkal könnyebb ezután a pozitív célod felé elköteleződni, mint korábban a rossz dolgok miatt bosszankodni.

Lássunk néhány példát:

 

Negatív cél Pozitív cél
Nem szeretem a munkámat, mert folyamatosan unalmas feladatokat kapok Olyan munkát szeretnék, ahol kreatív dolgokkal foglalkozhatok
Unom már,hogy mindig konfliktusom van a családommal Szeretném megtalálni a legjobb módját annak,hogy együttműködjek a családommal
Nem tudok nemet mondani, így a sok elvárás miatt frusztrált vagyok Megtalálom a módját annak, hogy annyi dolgot vállaljak be amivel komfortosan érzem magam

            

Ha kérdésed van a fentiekkel kapcsolatban vagy szeretnéd pontosabban meghatározni a pozitív célod akkor vedd fel velem kapcsolatot a hello@mikeklaudia.hu email címen, vagy gyere e egy coaching ülésreAz már fél siker, ha meg tudod határozni a pozitív célodat. Figyeld meg mennyivel másabb energiákat közvetít ez a korábbihoz képest.