Ügyfeleim mondták

Klaudia az első coaching ülés alkalmával segített feltárni a fő problémákat és azok okait, amelyek miatt az utóbbi időben boldogtalannak és motiválatlannak éreztem magam. Nagyon sokat segített abban, hogy megértsem a jelenlegi helyzetet és azt, hogy hogyan tudom megtalálni azokat a tevékenységeket amik segítenek túljutni illetve megoldani a jelenlegi problémákat. Megbeszéltünk bizonyos kisebb lépéseket, amikkel el tudom kezdeni ezt az utat. Várom a következő alkalmat is.

Eszter

Project manager

Már az első találkozóról is csupa új ötlettel és pozitív gondolattal jöttem ki, mert ugyan sokat foglalkozom önfejlesztéssel, de magamtól nehéz a “dobozon” kívül gondolkodni és ebben rengeteget segítettél, sőt olyan nézőpontokra is rámutattál, amire egyedül biztos nem jövök rá.
Az is nagyon tetszett a coachingon, hogy mutattál olyan módszereket, amiket bármikor tudok használni, ha elakadok a munkában.
Végül, ami számomra a legjobb, hogy  Veled adott idő alatt sokkal többet fejlődtem és tanultam magamról, mintha egyedül haladok :)

Anna

Pénzügyi vezető

Teljes zűrzavar volt bennem, és nem tudtam, hogy mire számíthatok, de már az elején fel tudtam oldódni, és teljesen nyíltan tudtam beszélni az elképzeléseimről, vágyaimról a karrieremet illetően. A beszélgetés végén pedig úgy éreztem, mintha felpofoztam volna magam. Most már tudom, hogy mi a helyes út, amin járnom kell. Köszönöm!
Nagyon köszönöm!
Áron

A nálad töltött 1,5 órás coaching után nálam lendületet kapott mind a munkahelyi, mint a saját hobbiból kifejlődő kis vállalkozásom.
A munkahelyemen most több új pozíciót is Budapestre hoznak, így több lehetőségem is adódott hirtelen. Nagy a kísértés, hogy nagyot vállaljak :-)
Az önbizalmam nagyon erős lökést kapott a coaching után.
A saját vállalkozásomat elkezdtem egyre komolyabban venni, és úgy bánni vele, mint ahogy egy munkahelyi projekttel. Már vannak beszállítóim és megtörtént az első megrendelés is.
Összességében csupa csupa jó hírek. Izgalmas és félek kissé fárasztó időszak elébe nézek.- de mindenképpen eseménydús lesz- akármi is történjen.
A coachingod szerintem jó arányban tartalmazott szakmai és életvezetési kérdéseket (mivel a 2 témakör sokszor szorosan összefügg, illetve, egy probléma megoldása mindkét területet segíti) .
Külön köszönöm a hozzáállásodat és a nyitottságodat, illetve, hogy úgy éreztem a coaching alatt, hogy elmondhatom őszintén a véleményemet/problémáimat.- Valóban úgy éreztem, hogy ezalatt az idő alatt csak rám figyelsz és a kérdéseid azokon a pontokon segítenek át, amiket később magam is meg tudok/merek lépni.
Hazafelé úton már egészen máshogy láttam a problémáimat és a lehetőségeimet.
Judit

Pénzügyes

Klaudiát férjem találta interneten keresztül, és ő ajánlotta a figyelmembe. Egy nem mindennapi problémával küszködtem: gyermekem születése, majd daganatos betegség után szerette volna egy segítőt találni az újrakezdésben a munka területén.
És sikerült! Klaudiával nagyon gyorsan összehangolódottunk. Összesen 11 alkalmat voltunk együtt. 2-3 alkalom volt az indulási fázis: el kellett regélnem a szakmai és magánéleti fontos eseményeit, majd kitűztük, hogy mi a célunk. A témák a munkakereséstől az interjúztatásig terjedt. Aztán Klaudia házifeladatokat adott, és a következő alkalommal átbeszéltük – volt teszt, rajzolás, társasjáték-kártya… – színes palettával dolgoztunk, és én ezt nagyon élveztem!
Az egész coaching alatt folyamatosan erősödött az önbizalmam és a motivációm, és végén megtaláltam saját „dolgozó nő” szerepemre!
Klaudia, nagyon hálás vagy neked! Köszönök mindent!

Anikó

Logistic planner

Bátran forduljatok hozzá, nagyon kedves, és jól meg fogja a dolgokat, sokat segített!

Zsófi

Irodai ügyintéző

Azzal a céllal érkeztem, hogy együtt ránézzünk a mostani, változásokkal teli élethelyzetemre. Sok volt bennem a feszültség, szerettem volna rendszerezni a gondolataim. Központi téma volt az énmarketing (nehezen reklámozom magam) és a megtorpanás (Hogy találok állást?) SWOT analízist készítettünk, sok konkrétum kijött, két vonalat el is indítottam a beszélgetésünk után.  Kimondtam, hogy szükségem van pihenésre. Azt hiszem, az idő a kulcs. A szükséges képességek bennem vannak.

Köszönöm a segítséged, Klaudia!

Edit

Ügyvéd

Klaudia a találkozók során kiváló kérdésekkel segítette az útkeresésem, és segített magamnak megfogalmazni a célokat és prioritásokat. Köszönöm a közös munkát!

László

Technical product manager

Dolgoztam már korábban is online mentálterapeutával és pszichológussal, de sajnos ezek nem igazán váltak be. Ezek után találtam rá Klaudiára.

Minden órán kaptam tőle legalább egy olyan gondolatot, ami a következő találkozásunkig mélyebben elgondolkoztatott.

Irányokat adott, de a döntést mindig rám bízta. Segített lebontani a hatalmas akadályokat, amiket magamnak állítottam.

A közös munkánk hozzájárult az életem és az önmagamról alkotott képem átalakításában. Ez a karrieremben és a magánéletemben is meghozta gyümölcsét.

Mindig is hálás leszek Neki és tiszta szívből csak ajánlani tudom.

Szandra

Pénzügyes, fotós

Egy nagyszerű feladat elvégzésével segítettél a tisztán látásban és a rengeteg kérdéseddel rávezettél, mi is a teendőm, hogyan érhetem el a kívánt célt. Ahhoz hogy cselekedjek, éppen erre a lökésre volt szükségem. Nagyon köszönöm a segítséged.

Andrea

Adószakértő

Számos tananyagot vásároltam meg az utóbbi években a vállalkozásom fejlesztése érdekében, de egyik sem hozott igazi áttörést. Ma már tudom, hogy ez nem a tananyagok hibája volt, hanem az enyém. Utólag visszanézve minden esetben a csodát vártam egy eszköztől ahelyett, hogy rendszeresen, terv szerűen alkalmaztam volna az új tudást. Tehát nem az eszközzel, hanem az én tervemmel volt probléma (nem is volt kész terv!).
Klaudia rendszerbe foglalta a célokat, tervekké és projektekké tette őket, így már pontosan tudom, hogy milyen munkától, milyen eredményt várhatok el és hogy milyen lépéseket kell megtennem, netán ismételnem, köszönöm!

Tamás

Webfejlesztő

Nagyon sokat lendített az energia szintemen a legutóbbi design gondolkodás coaching, ahol sikerült másfél órában – a saját kis ötletemből – egy kiváló célt szolgaló civil szervezet létrehozására egy indulási tervet létrehozni.
Az ötlet már régóta megvolt a fejemben de egyszerűen nem tudtam, hogy hogyan kezdjek neki. Tetszettek a feladatok, amik során végig a célomra fókuszaltunk, rendkívül jó hangulatban és kreatívan telt a munka, feltártuk, hogy mi áll jelenleg rendelkezesémre és hogy képzelem a jövőbeli állapotot, mi az amit gondolok, érzek és “csinálok” is. Sok ötletet sikerült összegyűjteni a brainstorming résznél, mert arra ösztönöztél, hogy a legőrültebb ötleteimet is fel merjem vállalni! Nagyon tetszett a képkivágós feladat, ahol elkeszíthettem a saját “poszteremet” az ötletről, színes lett, inspiráló és kézzel fogható.
A flilchartokat egy az egyben hazavittem, így megmarad minden info és otthon be is tudtam mutatni az egész koncepciót az elejétől a végéig, nagy sikert aratott, bízom benne, hogy a civil szervezetet is hasonló lelkesedéssel és kreativitással tudom majd működtetni :)
Köszönöm a segítséget!

Eszter

Mikor megismertelek Téged és a coachingot, életemnek egy olyan szakaszában voltam, amikor úgy éreztem semmi sem stimmel, magánéletben és szakmailag egyaránt -nem szeretem a munkám, nem találom a helyem, a suliban sem tudok teljesíteni és úgy általában nem érzem jól magam.
Elkezdtem keresni valamilyen megoldást és ekkor találtam rá a honlapodra. Rögtön megtetszett, amit írtál – ugyanazokat éreztem én is – és a fényképről is bizalmat sugároztál. Nagyon nehezen nyílok meg mások előtt, így nekem ez fontos volt. Úgy éreztem talán egy kívülálló személy tudna igazán segíteni. Segítettél fókuszálni, megmutattad hol kezdjem- persze nem mondtad meg mit kéne csinálnom, hanem kérdésekkel irányítottál, hogy én magam jöjjek rá. Ennek azt hiszem sokkal nagyobb belső ereje van és talán tovább is tart.
Habár még mindig nem értem célba, elinditottál az úton és ha segítségre lesz szükségem, már tudom kihez forduljak.
Köszönöm!

Kriszti

Óvónő

Klaudiát egy többszörösen bonyolult élethelyzetben kerestem fel, amikor ráadásul nagyon rövid idő állt rendelkezésre fontos döntéseket hozni. Klaudiának már az első alkalommal sikerült több olyan oldalról is megvilágítania a problémát, amire én korábban nem is gondoltam, és arra is rávilágított, hogy nincsenek megváltoztathatatlan döntések és élethelyzetek. Nagyon köszönöm a segítségedet!

Gergely

Köztisztviselő

Nagyon hasznos volt a közösen töltött idő. Sokat megtudtam magamról, rengeteget tanultam. Hasznos tanácsokat kaptam, amiket azóta már rendszeresen alkalmazok, a napi rutinom része. Köszönöm szépen a segítséget!

Péter

Pénzügyi vezető

Szuper volt Klaudiával beszélgetni! Lényegretörő és empatikus kérdései segítettek nekem végiggondolni, hogy hol tartok most a hivatásommal és mik legyenek a következő lépések. A beszélgetés végére feltöltődtem Klaudia támogató energiáival!

Bori

Közgazdász

Lényegre törő, fókuszált, célorientált támogatást kaptam Klaudiától!

Mónika

Klaudia jól érti a multi világ sajátosságait és a kisvállalkozások lelkületét is. Sokat segített abban, hogy ki tudjam szűrni a fejemben lévő sok ötletből, lehetőségből azt, ami igazán nekem való és tisztábban látni, hogy mi nem az én utam, bármennyire is erőltetni akartam azt. Jó hallgatóság és finoman irányítja a beszélgetést. Jó szívvel ajánlom karrier elakadás, váltás esetén.

Lajos

Head of Business Development

Tudj meg többet!

 

Ha szeretnél változtatni és úgy gondolod, hogy tudnánk együtt dolgozni, kérj időpontot fél órás, ingyenes online feltáró beszélgetésre.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás