Brigivel a Vodafonnál dolgoztunk együtt. Azóta eltelt sok-sok év és nemrég a Linkedin-en “találkoztunk” újra. Ahogy megláttam, hogy meseírásba kezdett, azonnal tudtam, hogy Ő lesz az új Multiszökevény alanyom! Ha valaki, akkor Ő biztos, hogy nem fél a váltástól!
Mikor elkezdtél dolgozni, milyen elképzeléseid, elvárásaid voltak a munkával kapcsolatban? Milyen életet szerettél volna magadnak?
Tanítóként kezdtem dolgozni. Mindenképpen valamilyen kreatív tevékenységet akartam folytatni. Akkor egyáltalán nem foglalkoztam azzal, hogy az adott szakmával mennyit kereshetek. Nagyon fontos volt, hogy szeressem.
Milyen területeken dolgoztál még ezen kívül?
Két és fél évig tanítottam, azután a párommal Pestre költöztünk. Jött a telekommunikáció – call center – majd külföld: hajózás, vendéglátás. Voltam szobalány, felszolgáló, recepciós. Ezután pénzügyi területre váltottam. Itt találkoztam Veled is. Volt még logisztika, raktárvezetés, HR-es területen adminisztratív munka. A főiskolai évek alatt újságíróként is működtem. Majd kb. 3 éve kezdtem el írni, munka mellett.
Mi vitt a tanítói pálya elhagyására? Hogyan, mikor fogalmazódott meg benned ez a gondolat?
A pályaváltásnak több oka is volt. Amikor Pestre költöztünk, már nem akartam mindenáron pedagógusként dolgozni. A tanítás iszonyú sok energiát kivett belőlem. Osztályfőnök és diákönkormányzatot koordináló pedagógus voltam, ezen kívül sokat helyettesítettem. Munka után dolgozatokat javítottam, segédanyagokat készítettem az órákhoz. Mindemellett kezdő pedagógusként mindenféle nevelési problémákon járt éjszakánként az agyam. Meg akartam oldani ott, akkor a helyzeteket. Sokszor nem sikerült. Mindez iszonyú energiát emésztett fel. Ehhez képest finoman szólva nem lehetett vele jól keresni.
Ezután mennyire féltél attól, hogy valami teljesen mást csinálj? Mi adott erőt a váltáshoz?
Igazából nekem mindegyik váltás egy kaland volt! Előtte nagyon keveset utaztam, pedig imádtam volna. A munkahelyváltások Európa különböző területeit érintették, így sok új helyet ismerhettem meg, nem csupán turista szemmel. Anno a családommal erre kevés lehetőségünk volt. Azt hiszem, a szüleim nem is annyira vágytak utazásra. Ezen kívül az is motivált, hogy új területen próbáljam ki magam, hogy máshol is megálljam a helyem, illetve hogy a munkám során idegen nyelveket beszélhessek.
Melyik volt az a tevékenység, amit a legszívesebben csináltál az eddigiek során?
Mindig azért váltottam, mert úgy éreztem, elértem az adott területen, amit szerettem volna, vagy, mert valami miatt már nem volt megfelelő a munkakör.
Szóval a kérdésedre a válasz: az írás. Ez az, amit ingyen is csinálnék, csinálok. Sok éven keresztül kerestem azt a tevékenységet, amit akkor is szívvel-lélekkel végeznék, ha nem fizetnének érte. (Azért remélem, elérkezik az az idő, amikor lesz annyira értékes az, amit az írással adni tudok, hogy ez számomra anyagi síkon is megmutatkozzék.)
Hogyan jött az írás? Hogyan találtál rá?
Mindig is imádtam írni. Gyerekkoromtól kezdve szerettem az irodalmat, rajongtam az olvasásért! Mivel harmincegynéhány éven keresztül olvastam, azt gondoltam, elkezdtek írni. Szerintem elég érzékletesen vetem papírra a fejemben megszülető dolgokat, szinte kézzelfoghatóvá tudom tenni mások számára. Végre használni akartam ezt a képességemet! Korábban mindig elhittem, hogy olyan területeket kell elsajátítanom, amihez kevés érzékem van.
Legelőször egy meseregénybe fogtam bele. Azt gondoltam, hogy akkor ezt most megcsinálom: író leszek. Ezt pedig csak úgy tehetem meg, ha elkezdek írni! Kizárólag gyakorlással. Nem feltétlenül azzal, hogy tanfolyamokra járok. Csinálnom kell és kész! És akkor majd jön, majd lesz belőle valami, egyre jobb lesz!
Miket írsz? Kiknek írsz?
Elég sokrétű, amit csinálok: például írok meséket annak a korosztálynak, akiket elég jól ismerek a tanítás kapcsán: a 6-9 éveseknek. Eddig három hosszabb mese, ha úgy tetszik, meseregény született. Aztán jött egy időszak – nevezhetjük „elvonulásnak a világtól” – amikor Brémában éltem. Ekkor kezdtem verseket írni, illetve megmagyarázhatatlan műfajú igazságokat. Ezek voltak azok, amiket nem a “fejemmel” írtam, és egy apró verscsokor formájában jelentek meg. Ilyesfajta versek még mindig jönnek, de már nem olyan intenzitással, mint korábban. Ezen kívül írok novellákat, elbeszéléseket felnőtteknek. A verseim nagy része is felnőtteknek szól. Nemrég elkezdtem babáknak, kisgyerekeknek írni. Óriási kihívás, azonban rettentő izgalmas világ! Már elkészült egy könyvnyi anyag, és folyamatosan újabb részek látnak napvilágot. A történetsorozat a Bibe és Zizi címet viseli. Egy újszülött kislány, és szivárványszínű barátjának kalandjait meséli el. Nemrég készült hozzá egy mesevideó. Ezen kívül dolgozok még egy, a korábbiaktól nagyon különböző műfajú történeten is egy barátommal, aki a tervek szerint a képi megjelenítést vállalja. Konkrétumot azonban nem szeretnék elárulni. Ezeket a műfajokat most tanulom. Ma már az írásban is jóval tudatosabb vagyok: próbálok szívvel, és ésszel írni. A verseket kivéve: azok csak lélekből jönnek.
Hol találnak meg az olvasók? Hogyan jutnak el az írásaid az emberekhez?
Van egy weboldalam, illetve egy Facebook oldalam, az ‘Efi mesél’. Néhány hónapja életre hívtam a YouTube csatornámat. Ezenkívül fent vagyok Linkedinen, Instagramon, és Pinteresten is. Nemrég elkezdtem a ‘Csak Pozitívan’ online magazinnal együtt dolgozni, melyben havonta jelennek meg cikkeim. Nagyon izgalmas, hogy ismét újságíróként működhetek, egy olyan értékeket képviselő folyóiratnál, melyről gyerekkoromban mindig is álmodtam! Mindemellett rendszeresen alkotok pályázatokra, így az olvasók különféle irodalmi portálokon is találkozhatnak velem.
Az Ünnepi Könyvhét alkalmával megjelent egy különleges mesekönyv Meseország Mindenkié címmel, melyben ismert meseírók művei között az egyik mesém is helyet kapott.
Mit ad neked az írás?
Sok mindent kapok az írástól. Ha verset írok, akkor úgy érzem, olyan dolgok öltenek általam formát, amit a zenészek és énekesek a zenéjükkel, a festők a festményeikkel jelenítenek meg. Valami olyat örökítek meg, ami csak akkor, abban a pillanatban áll össze az adott formában, abból a térből, amiből minden művész alkot.
Ha mesét, vagy egyéb prózát írok, akkor “bármit megtehetek” érzésem van. Utazhatok bárhová, bármit felépíthetek, bármit kitalálhatok és megvalósíthatok anélkül, hogy mondjuk értenem kellene az ácsmesterséghez vagy a szobrászathoz. Alkothatok! Világokat hozhatok létre! Ezt szeretem benne, nagyon!
A környezeted mit szólt ahhoz, hogy elkezdtél komolyabban foglalkozni az írással?
Talán ők még nem látják, hogy komolyabban elkezdtem vele foglalkozni. Inkább a hobbimnak tartják. Nem igazán hiszik, hogy ebből egyszer meg fogok élni. Azonban lehetőségeikhez képest maximálisan támogatnak, amiért rendkívül hálás vagyok mindannyiunknak. Ez vonatkozik az egész családomra.
Mik a további terveid az írással kapcsolatban?
A projektek következnek, amiket már említettem. Azt vettem észre, hogyha különböző művészeti területek kapcsolódnak, akkor összeadódik az energia, és egy még klasszabb dolog születik belőle, mint külön-külön.
Gondolkodom további mesevideókon is, akár egyszerű meseolvasás formájában. A bárki számára elérhető technikai eszközök világában kevesebben olvasnak. Amikor az unokahúgom megszületett, akkor jött a szivárványos víziló ötlete. Azt hiszem, egy mesevideóhoz kapcsolódó mesekönyv már a gyerekkönyv piacon is sikeres lehet. Úgy érzem, egyre közelebb járok ahhoz, hogy megtérüljön a munkám.
Hogyan tudod beilleszteni az írást a mindennapokba?
Az elmúlt években a legtöbbször vonaton írtam, illetve amikor egyedül voltam a természetben. A jelenlegi életem még kialakulóban van, de meg tudom oldani hétvégén, reggel, éjszaka, főzés közben, vagy bármikor, amikor jönnek a gondolatok, az ihlet.
Mivel foglalkozol most Svájcban?
Egy családnál vagyok nevelő. Gyerekeknek főzök, tanulok velük, szabadidős programokat szervezek nekik. Valamilyen formában ismét gyerekekkel akartam foglalkozni: egy ilyen lehetőség adódott.
Mit tanácsolnál hasonló cipőben járó társaidnak, akik munkát szeretnének váltani? Vagy az álmukat megvalósítani?
Ha nem érzik jól magukat ott ahol vannak, akkor nézzék meg mi az, ami nem jó, és miért nem jó! A tevékenységet nem szeretik? A munkaidő, a fizetés nem megfelelő? Vagy van valami sokkal jobb, amit szívesen csinálnának? Ezután kezdjenek el lehetőségeket keresni!
Van egy kérdés, amit mindig felteszek magamnak komoly döntések előtt: megbánnám-e, ha nem tenném meg?
Szeretnék úgy élni, hogy ne legyen mit megbánnom. Ne bánjam meg például, hogy egy rendkívül stresszes munkahelyen maradtam, vagy, hogy három műszakban dolgoztam, mert elhittem, hogy nincs más választásom. Később pedig visszagondolva, majd 70 évesen keseregjek, hogy mennyi mindent lehetett volna kezdeni az életemmel. Hozzáteszem: mindig érdemes változtatni, amikor ez megfordul az ember fejében. Legyen az illető 70, vagy akár 90 éves. Itt van az élet előttünk!
Persze nem arra vagyunk szocializálva, hogy mindenfélét kipróbáljunk, és jól érezzük magunkat, vagy, hogy megtegyük azt, amit szeretnénk. Nem ez az érdeke a jelenlegi rendszereknek, sokkal inkább a robot üzemmód. Azonban érdemes mindenkinek végiggondolnia, hogy szeretné a mindennapjaiban jól érezni magát, vagy csak azt szeretné, hogy végre leteljen a 8-10-12 óra munka, hogy végre szabadság legyen, végre nyugdíjas legyen.
Nyugdíjasként, sokan egyszerűen nem tudják mihez kezdjenek, mert 40-50 éven keresztül kizárólag azt csinálták, amit elvártak tőlük: a főnökük, a különféle rendszerek. Nem tudják mivel töltenék meg szívesen az életüket, az idejüket.
Az önismerettel hogyan, mennyire foglalkozol?
Az írással egy időben kezdtem el ezzel foglalkozni. Már nem végzek aktívan önismereti gyakorlatokat, nem járok tanfolyamokra. Más szempontból viszont rendkívül aktívan foglalkozom vele, mert az önmegismerést beépítettem az életembe. Ha például konfliktushelyzetbe kerülök, akkor kívülről vizsgálom meg magam: mit tanított ez nekem? Mire volt ez jó, vagy mit kellett volna a másképp tennem?
Ha egy év múlva beszélnénk, mit mesélnél nekem szívesen? Mi van veled?
Szeretném elmesélni, hogy a Bibe és Zizi című mesekönyvem nagyon sok kisgyerekhez eljut, szeretik a történeteket, és imádják Zizit! A papír alapú verseskötetemet újra kell nyomtatni, mert egyre nagyobb iránta a kereslet, és egyre több ember életét tereli a fejlődés irányába. Szeretném elújságolni, hogy a történetet, a kihívásokkal teli műfajban, amiről meséltem, irtó izgalmasnak találják az olvasók, és tűkön ülve várják a folytatást.
Szerinted mi az a tulajdonságod, ami a leginkább segít téged abban, hogy azt csináld, amit szeretsz?
Az egyik a kitartás, de ez önmagában nem elég. Ennél fontosabb a lelkesedés. Lelkesedés az iránt, amit csinálok. Ez párosul egyfajta kíváncsisággal a világ dolgait illetően. Érdekel, hogyan működik a világ, az ember.
Mindannyian másképp élünk, másképp érzékeljük a világot. Azonban bárhol tartsunk éppen, egyetlen döntésünket sem szabad végérvényesnek tekintenünk, és kizárólag azért benne ragadni egy helyzetben, mert egykor ezt láttuk helyesnek. Nem kell hibaként értékelni, ha nem sikerül valami.
Ami még témánk kapcsán eszembe jutott, az az íj szimbolikája, amit egy barátomtól tanultam: mindent beleteszel, felajzod, utána azonban el kell engedned, hogy a nyíl célba érjen. El kell távolodnod tőle, elengedni a görcsös akarást. A gyakorlat számomra eddig azt mutatta, hogy olyankor találnak meg a lehetőségek, amikor már kevésbé foglalkoztat az adott téma, nem forog minden gondolatom körülötte.
Köszönöm Brigi a beszélgetést!
Ha Te is karrierváltáson töröd a fejed, de nem tudod merre indulj, kérj időpontot ingyenes, félórás feltáró beszélgetésre!
