Sok olyan cég van, aki eddig csak halogatta home office bevezetését, viszont most szinte egyik napról a másikra kénytelenek voltak bevezetni. Ez a helyzet kihívás lehet mind munkavállalóként, mind munkáltatóként.
Home officeolni szerintem jó dolog, viszont ha valaki eddig korábban nem dolgozott otthonról, most pedig majd huzamosabb ideig otthoni irodája lesz, arra érdemes felkészülni.
Home office, amikor bedarált a munka
Én kb. 7 évvel ezelőtt home officeoltam először, még a kettővel korábbi munkahelyemen. Alap, hogy legyen megfelelő neted a munkához.
Első körben, amibe én anno belecsúsztam, az az volt, hogy reggel 9-kor leültem a gép elé, majd kb. megszakítás nélkül dolgoztam este 5-ig. Mivel nem voltak kollegák, akik odajöttek volna kérdezni valamit és fizikailag nem kellett elmenni egy meetingere egy másik tárgyalóba, nem volt, ami megszakítson. Munka hatékonyságot tekintve ez kiváló dolog, de egészségügyi és mentális szempontból már annyira nem.
Arról majd írok egy másik postot, hogy akkor mire érdemes figyelni, ha alapjáraton Te és a párod is otthonról dolgoztok.
4 jó tanács, hogy könnyebben menjen az otthonról dolgozás!
- Legyen munkára kialakított hely a lakásban
Amennyiben a lakás méretei, adottságaik engedik, legyen egy külön kis sarkad, asztalod ahová nyugodtan el tudsz vonulni dolgozni. Akinek van külön dolgozó szobája, az az extra szerencsés kategóriaJ Főleg most, ha úgy kényszerülsz home officeolni, hogy a gyerekek is otthon vannak.
Figyelj arra, hogy a munka és privát dolgok, lehetőség szerint minél inkább különüljenek el. Ugye most valószínűleg hosszabb távra kell berendezkedni erre a rendszerre.
- Legyen rendszer, munkaidő keret
A rendszer, napirend nem csak a munka miatt fontos, hanem amiatt is, hogy adjon egy keretet a napnak. Ez hosszútávon talán még fontosabb, mert megtart, akkor is, ha már az agyadra ment az otthonlét.
Lehetőség szerint ugyanúgy tartsd be a munkaidőt, mintha bejárnál az irodába. Ne legyen az otthonod non stop iroda, ahol akár este 8-kor is leülsz megválaszolni egy emailt, elvégre úgyis ott a laptop a konyha asztalon.
Ha csapatban dolgozol, akkor csapat szinten érdemes erre figyelni, hogy mindenki tartsa tiszteletben ugyanúgy a munkaidőt és a privát szférát.
- Engedd el a házimunkát! Vagy legalábbis ne vedd olyan komolyan
Nőként, anyaként, ha otthonról dolgozol, akkor nem biztos, hogy ki tudod kapcsolni az agyad és ne mindenhol a mosatlan ruhát és a porcicát lásd. Az előző pontban említett napirend ebben is segíthet, hogy van dedikált idő a házimunkára. Nem pedig adhoc jelleggel írsz meg egy emailt miközben kevergeted a levest. Így is lehet, próbálgatni kell, hogy kinek mi válik be. Nekem ez a mix üzemmód nem jött be, inkább csak bestresszelt, mert nem voltam ott 100%ig egy adott dologban.
- Élvezd és lásd az előnyeit
Gondolom, senkinek nem hiányzik a dugóban ülés vagy a metrón nyomorgás. Próbálj örülni annak, hogy most nem megy az idő a közlekedéssel és reggel nem kell puccba vágni magad. Légy hálás, amiért van lehetőséged otthonról dolgozni és Te nem azok közé tartozol, akik a járvány miatt már most elvesztették a munkájukat.
Ha úgy érzed, hogy mégis nehéz ez a home office-os időszak és szívesen beszélgetnél a kihívásaidról, kérj ingyenes, online konzultációt!