Célcsoport, Te Drága!

Szerző: | 2017. január. 04. | Coaching

Őszintém bevallom, a coaching tevékenységem kapcsán eddig nem volt kimondott célcsoportom. Tudom, tudom…..az összes marketing guru erről papol, de ha egyszer eddig nem körvonalazódott ez számomra pontosan, csak úgy nem találtam ki valamit. És ez így volt jól:)

Voltak elképzeléseim, hogy kik, milyen emberek lennének akiknek a leginkább tudnék segíteni, de valahogy nem állt össze a teljes kép.

Eddig.

Merthogy karácsony volt, szerencsére szabadságon voltam és megint utolért a “megvilágosodás”. Ami, mint már megfigyeltem, csak akkor jön el amikor tényleg ki tudok kapcsolni és az agyam nem a hétköznapi dolgokon pörög, hanem van ideje arra is figyelni ami a valódi céljaimhoz kapcsolódik. Ilyenkor néhány papírral és tollal elvonulok és tiszta fejjel tudok gondolkodni, jönnek az ötletek és a tervek. Ritka pillanatok ezek, már megtanultam, úgyhogy ki is használtam.

Rájöttem, hogy olyan emberekkel szeretnék foglalkozni, akik bele szeretnének vágni valami új dologba, de valami miatt eddig ezt nem tették meg. Akik nem nyugszanak bele a 9-5-ig tartó munkanapok szürkeségébe és hajlandóak is tenni ez ellen. Legyen szó vállalkozás indításáról, egy új szakma elsajátításáról, tanfolyam indításáról stb.

Tudom azt, hogy ezek a célok milyen fontosak tudnak lenni, de azt is mennyi félelem és kérdés lakozik mögöttük. Tudom azt,hogy a coaching számos olyan eszközt nyújt ami segít és működik. És azt,hogy a tervezés, határidők és után követés mennyire fontos, hogy elérjük a célt.

Szóval ők lennének azok akikkel 2017-ben folytatni szeretném! Egyszavas megfogalmazás még nem jutott eszembe ezekre az emberekre, úgyhogy folytatom tovább az agyalást!:)

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás